Elet nagy kerdeseinek egyike
2010 február 25. | Szerző: friendlyheart
Esti kérdés
-Babits Mihaly
Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
Miert is elunk ha ugyis meghalunk? Jo kerdes es erdemes rajta elgondolkodni
ha mar itt vagytok olvasgathattok regebbi bejegyzest is es irhattok hozzaszolast is, koszi:)
A napsugár története
2010 február 23. | Szerző: friendlyheart
Az első kis napsugárral beszélgettem el egy februári
délutánon. Azon tűnődtem, hogy mi szél hozhatta február közepén őt ilyen közel
hozzánk..s hogy vajon marad-e vagy hamarosan megfutamodik s majd csak hetek és
hónapok múlva fog újra meglátogatni, mikor már a nagyok és idősek
kitapasztalták a tájat s a viszonyokat.
A kis napsugár mágikus ereje képes felolvasztani a jeget,
képes meglágyitani a keményt, s képes varázst hozni az érzelmek ócska
batyújába, úgy futja körbe mint új cérna a szakadt lyukakat. Valami különleges
ereje van..olyan amivel ad és elvesz. Nyugtat és fölháborit. Illúziót kelt és
tisztán láttat. Átragyog az esőn és elbújik az esőfelhők háta mögé.
Csupa-csupa ragyogás és csoda. Érezheted ahogy közeledik..megszokott
szines illata körülölel és szived méllyére hatol. Oda ahol biztonságban szétáradhat,
ahol betölti az ürességet, ahol fényt ad, s mégis sötétben marad.
A kis napsugár utazik az égbolton egyszerű papirhajóján,
mint Aken *. Szeli a levegő forgatagot s be bekukkant a házak ablakán
föllazitva a tél által megkövetelt ridegség csomóit. Mosolyával mosolyt csal az
emberek szemébe.
Bármennyire is kicsi mégis valami újat ad, valami tisztát és
szépet. Egyszerűsége nem állitja magas körök soraiba, de hatása a világ fölé
emeli s ereje az egek urának titulálja.
Nem kér senkitől nyitott ajtót ablakot..nem a lakásba kiván
eljutni, hanem az ember szivébe. Oda, ahova ember nem tud eljutni, oda ahol a
kapu 100 kulcsos s mégis nyitott az igaz és értékes képviselője előtt. Rád talál
az utcán, egy eldugott sarokban ahol kuporogva sirdogálsz, a templom vitráléján
keresztül is, a poros könyvtárban is dohos könyvekkel a kezedben, irodában
papir kupacok mögé bújva ..akárhol.
A kis napsugár elárulta nekem, hogy a világnak is van lelke,
s ahogy az emberekben a lélek rejtelmeit keressük, úgy gyakran nem ártana a
világ lelkébe is belekukkantani és észrevenni az értékeket.
* Egyiptom-i isten, az alvilág hajósa, az egén hajózik
Lélek világa
2010 február 22. | Szerző: friendlyheart
Szived cask saját magad számára lehet ismerős. Magadba
nézel, s az óriási zűrzavarban rendet próbálsz teremteni, próbálod megnézni,
hogy milyen is leked világa….
Vándorolsz egyik
utcáról a másikra, benézel a környező
házacskákba. Minden háznak megvan a maga bérlője. Néhány már közel jár ahoz,
hogy megvásárolja a házat. Bérlik már vagy jó 2 éve. Magadban hordozod a zord
kis utcákat, a nagy és üres tereket, s a városka lakót melyek ellentéte csak
jobban rombolja a már alig alig álló környezetet.
Megállsz az első
ház előtt…benézel az ablakon. Kint köd van, de amint az ablakra nézel
teljesen elvátozik atáj. Az ablakban
magadat látod, s a tükörben kémlelődő Magány rád kaccsint. Rég ismered. Nem
szól semmit, szemére hánynád legszivesebben, amit minden nap tesz, az ironikus
modorát szapulnád, de nincsen erőd. Elfogadod úgy ahogy van. Tovább mész.
Lassan körbe
nézel. Minden olyan megszokott, mégis valami annyira érezhető a levegőben.
Egészen folytogató, alig kapsz levegőt. Már nyelni is alig tudsz és akkor
elkezdi melegiteni a meleg folyadék az arcodat.
Leleked tengerét újabb cseppekkel bőviti. Hullanak s szived kis utcáit újabb esőcseppek
árasztják el. Kavarognak benned a
gondolatok és az érzések, mint egy szálvihar. Meleg nyári szélvihar, mely
életed könyvének lapjait megáztatják.
Nincsen ernyőd,
sosem hordasz, nincs ki és mi kifogja a lehulló cseppeket. De már a következő
ház van a láthatáron. Émelygős illat csap meg. Amint betekintesz látod a
Depresszió és a Fájdalom kettős párosát. Kábitó illatuk megcsapja az orrodat.
Hirtelen egyre jobban a varázsa alá von. Már már belépnél az ajtón, mikor egy
új mélyebb dallam csikar beléd. Kiábrándulsz az elragadó illatból. Tovább
indulsz
Amint sétálsz
lassú, de rendszertelen lépteiddelhirtelen egy újabb városlakóval találod
szembe magadat. Nem más mint a Reményvesztettség. Párját, a Reményt keresve
kóvályog az utcán. Hirtelen rád pillant és megrámül, hogy nem lele párját
benned. Az elelntétek vonzák egymást, hogy létezik, hogy az ő ellentéte
hirtelen eltúnk megszokott helyéről. Nem lep meg a dolog, hisz te már tudtad,
hogy a remény kész vissza adni bérelt házának kulcsát. Talán éppen most is más
otthon után kutat..elűzték szomszédai. Nem tudja meddig marad még itt.
Nem tudod mi tévő
legyél. Mit tudnál mondani a Reményvesztettségnek? Hisz őt minden ide köti, ő
nem tud a Remény keresésére indulni.
Nem birod itt
tovább a levegő egyre elviselhetetlenebb. Elkezdesz rohanni közben erősen
zihálsz. Futsz, alig látsz előre. Mindent ellepett a köd, minden homályos
hirtelen. Megállsz és körül tekintesz. A házak már nem ismerősek, de mégis
megpróbálod őket kinyitani. Nem sikerül. Már körbe jártál 5 házat és a
hatodikhoz rohansz..minden meggyőződésed, hogy zárva lesz.Teljesen meglepődsz,
mikor kinyilik előtted az ajtó annélkül, hogy hozzá nyúlnál és bekukkantást
nyersz a kis kunhóba. A Remény ül bent egy széken. Úgy fest, hogy rád várt,
megindul feléd. Te csak nézel magad elé banbán, te nem számitottál rá.
Mikor rád néz
szánalom és félelem egyszerre vonaglik végig kifogástalan arcán. Tudja, hogy
bármennyire is rohanj a benned élő világ elől sosem fogsz tudni szabadulni. S a
Szerelem, Megértés, Boldogsás, Segitség és Megkönnyebbülés ajtatja mindaddig
zárva marad előtted, mig nem a te világodban adsz nekik otthont. Mig régi
bérlőidnek ki nem adod útját, hogy az újak a helyükre költözhessenek. Hiszen
kulcsod csak saját magadhoz van, s csak saját magad világában tudsz nzitani és csukni
ajtókat.
A Remény mélyen a
szemedbe néz, tudja, hogy a te világodban is van egy otthona, s azt reméli,
hogy tobbet lehet ott majd egyszer, mikor ebben a világban zárt ajtók mögött
élő szomszédjai is odaköltöznek. De addig is kész melletted állni, tőled függ,
hogy kizárod őt teljesen vagy segitségét
kéred.
Lágyan a sors ellen
2010 február 17. | Szerző: friendlyheart
Bárcsak olyan könnyű lenne minden, mint ahogyan elképzeljük. Bárcsak úgy működne minden, ahogy azt megállmodjuk.
Néha úgy érzed, hogy valami visszatart attól, hogy az életet csodaként éld meg. Hogy is ne lenne igy, ha csak fél csodának tartanád akkor is sokkal többet mosolyognál. De mivel egy bizonyos erő visszahúz a földre, vissza a realitás világába ezért az álmaid hamar elszállnak, erőd lankad, kitartásod elcsappong. S mire vissza pillantasz már tova is szálltak. Tudod, hogy tőled függ boldogságod mértéke, s mégis valami folytonosan visszaránt. Olyan ez, mint a gravitáció, az is mindig vonz a Földhöz, ez csak kicsit más. Ez a lelked gravitációja, a gondolataid reallitása, az érzelmeid megkötője.
Olyan szürke körülötted minden. Aminek szine van az is fakó, mintha mindent egy nagy tejüvegen keresztűl bámulnál. Lassan haladsz. Biztos és mégis kétes léptekkel előfele. Mintha nem is élnél. Csak kóvályogsz az élet ködös, utcáin. Meleg tikkasztó por csavarja az orrodat, úgy érzed megfullaszt.
Talán ebben a mocsokban maradsz életed végéig. Ebben a hihetetlen emberi világnézetben, mely az emeberi tiszta és illúzioszerű szines világot teljes egésszében fölemészti. Ez rémes és megijeszt. Valahányszor erre gondolsz föláll a szőr a hátadon, elborzongz és furcsa érzés kerit uralmába, kovályog tőle a gyomrod.
Azért , mint mindneki más te is vagysz ki a porból. Friss és üde levegő után kapkodsz. Feljebb és feljebb emeled a kezeid, hogy hátha eléred ennek a por és mocsok tömegnek a tetejét ahol védő és segitő kezek nyulnak elfáradt és vékony kezed után.
Vágysz arra, hogy a felhökön járj. Arra törekszel, hogy megérintsd a szivárványt..akármennyire is keveset virit az égen táncolni akarsz rajta, felhőtlen, nyugodt és ártatlan boldogsággal. Minden szinét magadnak akarod.
Egészen közel akarsz hajolni a Naphoz, érezni a melegét amint arcodat cirogatja, s behúnyni a szemed mert vakitó fénye szemedbe csillan.
Elbűjsz az öreg és barátságos Hold mögé. Árnyék nélkül rohangálnál. Bújócskáznál a csillagokkal reggelig. S kibabrálnál a lágy szellővel. Hintáznál a különféle áramlatok karján. Szembe fordúlnál a zord viharral s megtéritenéd.
Libbennél egyik madár szárnyáról a másikra. Élveznéd a harmóniát s elmerülnél gondtalan érzéseig világába.
Friss esőcseppben megmosnád arcodat, s a világ képét tűkörként használnád. Először életedben nem foglalkoztatna az, hogy mit mond más. meglennél elégedve azzal aki vagy, mert igazán te lennél. Felszabadúlt és boldog.
Melléd szegődne a Barátság, Szeretet, Szerelem, a Jó tettek, a Boldogság, az Élet s többé nem lennél sem magányos, sem számkivetett. Egy lennél újdonsült társaiddal s a port elfelejtenéd örökre.
Te is nyújtanád le a kezed s várnád mikor segithetsz föl valakit a proból
Hiányérzet
2010 február 1. | Szerző: friendlyheart
Egy út van ki ebből az elviselhetetlen érzésből, de az az út akarmennyire is megközelithetőnek látszik nagyon messze van és nagyon kevés remény nyújt a kiszabadulásra. Tudom banális az egész, de annyira szükségem lenne valakire.Csak itt lenne és álomban élhetnék.
Gyengéden átölel, érzem őt közel magamhoz, érzem a biztonságot, amit ad, érzem a szivdobbanását, hallom minden egyes lélegzetvételét, csak tart a karjai közt, melyek úgy csukodnak össze hátamon, mint mentsvárak kapui miután a menkülő berohant rajtuk. Elmélyülünk egymás illatában, hagyjuk, hogy a különös aromák játszadozzanak a lelkünkel, nem ismerünk a világra. Ott vagyok a karjai közt, fejem a vállára hajtom és tudom, hogy mosolyog. Nem látom, csak érzem, hiszen mindent érzek ami vele és velem kapcsolatos. Mert a legszebb száll köt össze minket, s ez a tiszta befolyásolhatatlan igaz szerelem. Még ha múló is, itt és most tökéletes. Egy olyan érzés, mely örökre az emlékezetünkbe forrasztja a pillanatot. A lehetetlen elérésének az érzése kavarog körülöttünk. Tovább ölel gyengéden és könnyedén. Lassan fölemelem a fejemet a válláról, ő meg kicsit elenged, de csak annyira, hogy szemtől-szembe lehessünk egymással. Akkor kedvesen és mosolygón a szemembe néz, nagy ihletettségemben meg is feledkeztem az arcomon legördülő könnycseppekről, melyeket a boldogság hatására hullattam. Ő látja őket és újra elmosolyodik. Derekamat már csak egy kézzel tartja, az én két kezem még mindig az ő nyakát öleli. Lassan és nyugodtan közeliti arcom felé puha és vékony kezét, majd egy gyöngéd érintéssel letörli a lefólyt könnyeket. Elpirulok, hisyen mélyen a szemembe néz, annzira méllyen, hogy kiszolgáltatottnak, sérthetőnek érzem magam tőle. Belém lát, persze, hiszen egy mély és csodás érzelem vezérli szemét.A pir lassan eltűnik gyermekded arcomról, ő még mindig néz, néha elmosolyodik. Élvezi teljes fölényét velem szemben. S fölénye az én arcomra is mosolyt lehell, csak megnyugvást áraszt és biztonságok, nem zsarnokoskodást. Lassan újra hozzám ér. Keze már gyenge pontot érint. A vállamat simitja majd a hajamban veszik el. Lecyukom a szemem és érzem, hogy újra pir fedi be az arcomat. A gyengédsét ahogy a hajamba túr egészen lehengerlő. Mintha nem is én lennék, s mintha teljesen álmodnék, hiszen tudósi pontossággal irom le ezt a pár máspdőercet ami alatt a tőkéletesség uralkodik fölöttünk.Ahogy a hajammal játszik újra kislánynak érzem magam, ártatlanságom teljesen átad neki. Lassan közeledik, közel hajol és lágy kedvességgel megcsókol. Hirtelen a mennybe röpit az érzelmek hulláma. Itt van, a karjában tart, a hajamat simogatja amivel gyöngéden az őrületbe kerget, s életet lehell a vékony ajkaimra. Kész tanitani, tanitani minél többre és minél kellemesebbre. Hirtelen a lágy pici csók szenvedélyes csókolózássá fordul. És élevzem, teljes szivvel rá vagyok hangolódva, beleremeg minden kis porcikám..érzem, hogy hozzá tartozom, teljesen lélekben és testileg. Olvas a gondolataimban, magához húz és a fülembe suttogja, hogy mellettem van és vigyáz rám.
Odalép a Cd éejátszóhoz és egy kellemes dallamú számot tesz föl, a lelkem táncol, oda megyek és hozzá simulok.Kézen fog és a kandalló elé vezet. leülünk a fölre, majd egymás karjaiba borulva élvezzük a látványt. Egymásra mosolygunk, néha beledúdolok a dalba, néha fergeteges csók csatát játszunk. Nem beszélünk, nem mondjuk ki, minek is, hisz a legfontosabb, hogy mindketten érezzük. Szeretem és szeret. Lassan a melkasára borulva alszom el, és érzem, hogy elégedett, mindennel, a percel, velem, azzal ami köztünk van, magával és mosolyog, úgy mint ezelőtt, mikor először tartott karjaiba. Nézi ahogy kis megtört angyala nyugodtan alszik.
Miért jön, hogy most sirjak….talán mert képzeletbe megélni az egeészet intenzivebb, mint élőben..intenzivebb hiszen ezerszer több a vele járó fájdalom.
Egy éve irott naplórészleteim
2010 január 1. | Szerző: friendlyheart
2009.01.15
S ma csak azon gondolkozok… mi is az ami igazan szamit?
Milyen dolog jo es milyen rossz? Vajon mirol itelhetunk el embereket? Nagyon
sokan felnek a valtozastol, felnek attol ami mas… de ki tudja mi normalis es mi nem? Ha minden ilyen konnyu
lenne , hogy ez jo az meg rossz akkor nagyon sablonos emberek lennenk, nagyon
sablonos lenne a vilag es egy bergyilkos sem gondolna meg megolje-e aldozatat
az utolso pillanatban. s mindennek a megoldasa a megertes es a lenyeg, hogy minden roszban megtalaljuk
azt a kicsi vagy tobb jot ami mindig ott van
2009.01.19
S milyen csodalatos es varazsos is ha valakinek fontos
vagy…..?!! s nem az a lenyeg, hogy gazdag vagy , vagy szegeny.. csak az
lenyeg legyen lelked, s szived…. s hagyd, hogy ugy szeressenek , ahogyan te
szeretsz Nincs is annal nagyobb boldogsag mint,
hogy tudd, van egy ok amiert itt vagy.. s az az ok nem mas, mint az, hogy
tiszta, artatlan es elvaras nelkuli szeretetet arassz magad korul Legy fontos,
legyenenek masok fontosak neked es elj szeretetben.
2009.01.20
S akarmilyen csodalatos is legyen a szeretet es a szerelem,
megertes ereje, neha annak is erezhetjuk a hianyat. S ilyenkor a magany ugy
erzi o a vilag ura, nem szamit mi is tortenik korulottunk o akar lenni az ur.
Es mi ezt nyitott lelekkel elfogadjuk, viszont a beletorodes az sokkal
nehezebben megy. Beengedni konnyu , vele elni kibirhatatlan, kiengedni
halalosan nehez. Mindig szuksege van egy emberre aki kintrol nyitja ki neki az
ajtot, s ezt az embert gyakran nehez megtalalni. A magany nem valogat, nem
szamit idos, vagy fiatal, csak sikeresen kozel tudjon ferni hozzank. Hat nem
erdekes… milyen ugyesen megkapja az utat. Talan kovetkezokor mar maskepp
velekedek rola… de ma meg nincsen elotte nyitva az ajto.
Az egeszben az a furcs, hogy egy evvel ezelotti jegyzeteim mai napig nagyon aktualisak..az ajto meg mindig zarva van..es egyre jobban bezarul ami nagyon ijeszto..egy evnyi remeny utan csak fajdalom.. van meg ertelme tovabb remelni?
Ajánlat
2009 június 11. | Szerző: friendlyheart
Nos van egy bolom angol nyelven és mivel néha ide, néha meg oda irok ezért gondoltam megosztom veletek azt is
itt az egyik legutolsó bejegyzésem link-je
http://friendlyheart.blogspot.com/2009/0…
köszike és ne felejtsetek el kommentet irni 🙂
Idézetek
2009 június 6. | Szerző: friendlyheart
veletek,kedvenceimet.Emberek milliói döntenek úgy, hogy nem lesznek érzékenyek. Vastag bőrt növesztenek maguk köré, hogy senki ne okozhasson nekik fájdalmat. De ennek nagy ára van. Senki sem okozhat nekik fájdalmat, de boldoggá sem teheti őket senki.
-Osho
Aki szeret, annak egyformán képesnek kell lennie elveszítenie és megtalálnia önmagát.
-Paulo Coelho
Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
-Paulo Coelho
Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja.
-Paulo Coelho
Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt!
-Edda
Azért vagy itt, hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót, olvasd az írást,
Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,
Hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj.
-Ákos
Próbálok számot vetni az életemmel.
Nem fognál kézen,
És vinnél valami új helyre?
Nem tudom, ki vagy,
De hozzád tartozom.
-Avril Lavigne
Szeretem hallgatni, ahogy beszélek. Nagyobb gyönyörűséget alig szerez valami. Gyakran bocsátkozom hosszú beszélgetésekbe magammal, és olyan magasröptű vagyok, hogy néha egy árva szót sem értek abból, amit mondok.
-Oscar Wilde
Mikor nagyon egyedül vagy,
Lehull hozzád egy kis csillag.
Hófehér gyöngyök vezessenek,
Mint jó vándort fehér kövek.
-Omega
A messzi világban egy réten ül
A jövő egy telefonnál,
Bele fennkölt szavakat mond nekem,
Hazudik, hogy valahol vár.
-Republic
Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.
-Richard Bach-Illúziók
A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
-Milan Kundera
Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.
-Blaise Pascal
Kiábrándulás….
2009 május 22. | Szerző: friendlyheart
Akár kevés év alatt is megtanulhatunk olyan dolgokat amiket akarva vagy 
akaratlanul megkell, hogy tanuljunk. És én azt hiszem , hogy ez a pár év alatt többet is megtanultam, mint kéne.
Gyermekként felnöttként viselkedtem és túlérett voltam. Hamarabb tudtam mi az , hogy felelősség, mint mások megtanulták az Ábécé első betűjét. Kaptam eleget és nem a jobbik fajtából. Kinek mi van megirva.. az elől állitólag nem lehet elmenekülni. Milyen jó nekünk. Tudtam mi az, hogy csalódás már azelőtt, hogy az óvódát bfejezzem. Tudtam mit jelent félni mát akkor amikor más még a játékmacit ölelgette.
Felelősségget, csalódást , élet tapasztalatot tanultam, csekély pár év alatt többet , mint velem egykoruak 10 év mulva fognak tapasztalni.
S minden egyes napja az életnek újabb kissebb vagy akár nagyobb csalódással súlyt.
Ma csalódok a barátomban, holnap az anyámban és egyre jobban arra ébredek, hogy milyen egyedül is vagyok. S fölteszem azt a kérdést, hogy vajon az barát-e aki azt mondja, hogy nem fer egy jegyet a tanárral kijavitattni ha egy egész éves anyagot megtanulsz. Barát az aki csak azárt beszél igazságról, mert sokkal jobbnak érzi magát és kissebb lesz az általánosa azért áskálódik? Barát az aki tudja, hogy semmi boldogság nincsen az életedben és még ezt is elvenné tőled? … Mikor neki mindene megvan ? Én sem vágom, a fejáhez, hogy ne legyen már neked sem jobb. Hiszen mindene megvan.. és akkor miért ilyen? Kijött belőle az igazi énje. És ez szomorú. Bárcsak sosem ismertem volna meg ezt az oldalát. Fáj, hogy rámtámaszkodik és mégis igy gondolkodik rólam. Csak egy vetélytárs vagyok neki és addig jó amig kissebb az általánosom és az ő eredményei jobbak? Mi van? Mi ez?
Hisz én bármikor ott vagyok ha szüksége van rá, és cserébe nem kérek semmit, s akkor ő igy viselkedik. Ha közben valakinek valami ötlete van szóljon, hogy mit tehetnék.
A csalódás egy ördögi kör. Nincsen eleje és nincsen vége, talán csak a születés és a halál. Folyton csalódnunk kell, és mindig másban. Mindig abban akiben a legjobban megbiyunk, aki igazán számit.
S akkor még legyen az ember pozitiv amikor minden összeomlik és nem lát kiutat, az egyetlen elemlámpájából (barát) is kifogy az elem és az is cserben hagyja.
Ilyenkor nem gondolkodunk , csak a félelmet és a lehetetlent látjuk, föltesszük a kérdést, másnak miért lehet jó és nekem miért ilyen rossz?
Fájdalom..1
2010 március 21. | Szerző: friendlyheart
Egyedül..oh milyen egyedül az egész élet ellen..s a fájdalom nem szűnik..s már te sem vagy itt, hogy bármiféle érdeklődést is mutass az iránt ami bennem zajlik le, már nem hallom cyber hangod, s nem olvasom minden este e-mail-jeidet. Itt hagytál te is, pedig nagyon sokat mutattál és annál jobban elnyerted bizalmamat.
Mióta nincs kevés remény sem azóta fáj minden..minden ami rád emlékeztet, s minden ami kicsit is az életre emlékeztet.
Fáj a lenyugvó nap árnyéka a hajamon…
Fáj a hűvös reggeli levegő lehellete a nyakamon…
Fáj a szivárvány bóditó szineinek játéka amint tükröződik a szememben…
Fáj parfúmöm illata ahogy végig folyik a csuklómon…
Fáj a fülbevalóm csengése egy zajos percben…
Fáj lépteim melankólikus méla búja…..
Fáj az élet álmodozó és regényes gondolata…
Fáj a halál magasztos félelme …
Fáj a gondolat ami téged éltet a szivemben…
Fáj a lehellet ami elcsulik amint kifut a számból….
Oldal ajánlása emailben
X