Fájdalom szépsége

2009 május 2. | Szerző: friendlyheart |

 Fádalom szépségei, idilli környezet, idilli helyet.

Meleg, sós, igazgyöngy alakú kis könnycseppek gurulnak le egyenkét az arcomon. Mint amikor a nyári zápo kopog az ereszen úgy pattannak le a könnycseppek a padlóra. Majd mint a nagy tócsák szétfolynak, majd reggelre fölszáradnak.

Gurulnak… és velük együtt gurulnak az apró kövecskék a szivről. Lassan ahogy a tócsák egyre jobban nőnek és egy áradni készülő patakot utánoznak már egészen hozzászokunk a látványhoz. pontosan olyan érzese van az embernek, mint amikor már nincsen amit tenni, megkell vátrni amig eláll az eső. Igen ám de ami nagyon különbözik az az, hogy most nincsen ernyönk. És választhatunk a szálmalomharc és a belenyugvás között. Miután többször tapasztaljuk a fájdalom szépségének a jelenlétét, már rájövünk, hogy a szélmalomharc, mint mindig teljesen fölösleges. Igy kénytelenek vagyunk a belenyugvást választani. Ilyenkor koválygunk lelkünk üres és sötét utcáin várva, mig kisüt a napsugár újra, vagy amig találunk egy csendes kis zúgot ahol meghuzhatjuk magunkat.

Az eső cseppek lassan hulnak tovább, mát egészen nedves az arcunk, sós iz kiséri lelkünk eső cseppjeit. 

Tovább vándorolunk, nézzük az élettelen utcékat, bepillantunk egy egy családi viszályt mutató ablakon, elsétálunk egy üres lakás mellett, tovább lépünk és elbeszálgetünk a fájdalom királlyal a magánnyal. Az eső bódorit, ma már nincsen erőnk segiteni rajta. csak kullogunk körös körül, és közben észre vesszük, hogy árnékszerűen követ a király. leülünk, elfáradtunk, az eső kezd kissé csillapodni, egészen más , mint amikor az ablakokon néztünk be, akkor fölerősödött., most meg csitul.

Ahogy az eső csitul, lassan a lélek ajtai is kezdnek becsukódni, keznek a lélek magányos lakói nyugovóra térni. Az arcunk is szárad már. A könycseppek már a párnára hulnak.

Csend van és béke, minden olyan nyugodt. Békés.. szép, lassan álomra hajtjuk a fejünket.. és talán álomországban kisüt majd a nap, és még az arcunkról is fölszáritja az esőcseppeket, mit a lélek országa rán hordott.

Most nyugalom van bent… legalábbis csend.. és ez szép, gyönyörűséges.