Az első kis napsugárral beszélgettem el egy februári
délutánon. Azon tűnődtem, hogy mi szél hozhatta február közepén őt ilyen közel
hozzánk..s hogy vajon marad-e vagy hamarosan megfutamodik s majd csak hetek és
hónapok múlva fog újra meglátogatni, mikor már a nagyok és idősek
kitapasztalták a tájat s a viszonyokat.
A kis napsugár mágikus ereje képes felolvasztani a jeget,
képes meglágyitani a keményt, s képes varázst hozni az érzelmek ócska
batyújába, úgy futja körbe mint új cérna a szakadt lyukakat. Valami különleges
ereje van..olyan amivel ad és elvesz. Nyugtat és fölháborit. Illúziót kelt és
tisztán láttat. Átragyog az esőn és elbújik az esőfelhők háta mögé.
Csupa-csupa ragyogás és csoda. Érezheted ahogy közeledik..megszokott
szines illata körülölel és szived méllyére hatol. Oda ahol biztonságban szétáradhat,
ahol betölti az ürességet, ahol fényt ad, s mégis sötétben marad.
A kis napsugár utazik az égbolton egyszerű papirhajóján,
mint Aken *. Szeli a levegő forgatagot s be bekukkant a házak ablakán
föllazitva a tél által megkövetelt ridegség csomóit. Mosolyával mosolyt csal az
emberek szemébe.
Bármennyire is kicsi mégis valami újat ad, valami tisztát és
szépet. Egyszerűsége nem állitja magas körök soraiba, de hatása a világ fölé
emeli s ereje az egek urának titulálja.
Nem kér senkitől nyitott ajtót ablakot..nem a lakásba kiván
eljutni, hanem az ember szivébe. Oda, ahova ember nem tud eljutni, oda ahol a
kapu 100 kulcsos s mégis nyitott az igaz és értékes képviselője előtt. Rád talál
az utcán, egy eldugott sarokban ahol kuporogva sirdogálsz, a templom vitráléján
keresztül is, a poros könyvtárban is dohos könyvekkel a kezedben, irodában
papir kupacok mögé bújva ..akárhol.
A kis napsugár elárulta nekem, hogy a világnak is van lelke,
s ahogy az emberekben a lélek rejtelmeit keressük, úgy gyakran nem ártana a
világ lelkébe is belekukkantani és észrevenni az értékeket.
* Egyiptom-i isten, az alvilág hajósa, az egén hajózik