Idézetek
2009 június 6. | Szerző: friendlyheart
veletek,kedvenceimet.Emberek milliói döntenek úgy, hogy nem lesznek érzékenyek. Vastag bőrt növesztenek maguk köré, hogy senki ne okozhasson nekik fájdalmat. De ennek nagy ára van. Senki sem okozhat nekik fájdalmat, de boldoggá sem teheti őket senki.
-Osho
Aki szeret, annak egyformán képesnek kell lennie elveszítenie és megtalálnia önmagát.
-Paulo Coelho
Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
-Paulo Coelho
Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja.
-Paulo Coelho
Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt!
-Edda
Azért vagy itt, hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót, olvasd az írást,
Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,
Hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj.
-Ákos
Próbálok számot vetni az életemmel.
Nem fognál kézen,
És vinnél valami új helyre?
Nem tudom, ki vagy,
De hozzád tartozom.
-Avril Lavigne
Szeretem hallgatni, ahogy beszélek. Nagyobb gyönyörűséget alig szerez valami. Gyakran bocsátkozom hosszú beszélgetésekbe magammal, és olyan magasröptű vagyok, hogy néha egy árva szót sem értek abból, amit mondok.
-Oscar Wilde
Mikor nagyon egyedül vagy,
Lehull hozzád egy kis csillag.
Hófehér gyöngyök vezessenek,
Mint jó vándort fehér kövek.
-Omega
A messzi világban egy réten ül
A jövő egy telefonnál,
Bele fennkölt szavakat mond nekem,
Hazudik, hogy valahol vár.
-Republic
Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.
-Richard Bach-Illúziók
A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
-Milan Kundera
Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.
-Blaise Pascal
Kiábrándulás….
2009 május 22. | Szerző: friendlyheart
Akár kevés év alatt is megtanulhatunk olyan dolgokat amiket akarva vagy 
akaratlanul megkell, hogy tanuljunk. És én azt hiszem , hogy ez a pár év alatt többet is megtanultam, mint kéne.
Gyermekként felnöttként viselkedtem és túlérett voltam. Hamarabb tudtam mi az , hogy felelősség, mint mások megtanulták az Ábécé első betűjét. Kaptam eleget és nem a jobbik fajtából. Kinek mi van megirva.. az elől állitólag nem lehet elmenekülni. Milyen jó nekünk. Tudtam mi az, hogy csalódás már azelőtt, hogy az óvódát bfejezzem. Tudtam mit jelent félni mát akkor amikor más még a játékmacit ölelgette.
Felelősségget, csalódást , élet tapasztalatot tanultam, csekély pár év alatt többet , mint velem egykoruak 10 év mulva fognak tapasztalni.
S minden egyes napja az életnek újabb kissebb vagy akár nagyobb csalódással súlyt.
Ma csalódok a barátomban, holnap az anyámban és egyre jobban arra ébredek, hogy milyen egyedül is vagyok. S fölteszem azt a kérdést, hogy vajon az barát-e aki azt mondja, hogy nem fer egy jegyet a tanárral kijavitattni ha egy egész éves anyagot megtanulsz. Barát az aki csak azárt beszél igazságról, mert sokkal jobbnak érzi magát és kissebb lesz az általánosa azért áskálódik? Barát az aki tudja, hogy semmi boldogság nincsen az életedben és még ezt is elvenné tőled? … Mikor neki mindene megvan ? Én sem vágom, a fejáhez, hogy ne legyen már neked sem jobb. Hiszen mindene megvan.. és akkor miért ilyen? Kijött belőle az igazi énje. És ez szomorú. Bárcsak sosem ismertem volna meg ezt az oldalát. Fáj, hogy rámtámaszkodik és mégis igy gondolkodik rólam. Csak egy vetélytárs vagyok neki és addig jó amig kissebb az általánosom és az ő eredményei jobbak? Mi van? Mi ez?
Hisz én bármikor ott vagyok ha szüksége van rá, és cserébe nem kérek semmit, s akkor ő igy viselkedik. Ha közben valakinek valami ötlete van szóljon, hogy mit tehetnék.
A csalódás egy ördögi kör. Nincsen eleje és nincsen vége, talán csak a születés és a halál. Folyton csalódnunk kell, és mindig másban. Mindig abban akiben a legjobban megbiyunk, aki igazán számit.
S akkor még legyen az ember pozitiv amikor minden összeomlik és nem lát kiutat, az egyetlen elemlámpájából (barát) is kifogy az elem és az is cserben hagyja.
Ilyenkor nem gondolkodunk , csak a félelmet és a lehetetlent látjuk, föltesszük a kérdést, másnak miért lehet jó és nekem miért ilyen rossz?
Ámulás
2009 május 19. | Szerző: friendlyheart
Körülnézel és hirtelen elkap az az érzés, hogy azt sem tudom mit keresek itt. Fölteszem a kérdést, hogy vajon van valami értelme itt lenni?
A saját sorsomat átadom régi élet filozófusomnak minden nap, reggel már megsem kérdezi, hogy ezem ágába áll-e rábizni a napomat és döntéseimet, szó nélkül megkönnyiti sorsomat, átveszi az irányitást.
Elindulok, kiérek az ajtón, és mintha egy kozmopolitán cég e-mail ‘inbox’-át nyitnám ki, száguldanak felém a jobbnál jobb negativ gondolatok, törekvésel, a feladás gondolata, hamis álmok, áltató illúziók stb. Hát nem hiába profeszor a profeszor, tökéletes munkát végez. S ahogy meghallgatom az első okos tanácsot az agyam már át is van kódolva arra a nyelvezetre. Semmi sem vátozik, és abban a pillanatban befejezem pájafutásomat. Mindent a belső sötét hang alakit tovább.
Nincsen visszaút, és már túl elhaladtunk ezen a véget nem érő, hamis, illóziódús ösvényen.
Mostmár mint kivülaááló személy figyelem ahogy a nagy életformát professzor a magány tönkretesz mindent körülöttem. kezdi kis lépésekben, de ahogy megérezte a hatalom izét leállithatatlan.. kéne valaki aki végre leülteti, vagy magyarosan modnva elküldi melegbebb égtájra, de addig csak figyelni tudom, ahogy mindenben ő dönt.
Mert erőm az nincsen, féradt vagyok, hasznát és gyenge, kimerült, főleg a harctól, de lehet csak attól, hogy ismerem őt. És lassan az önsajnálat közepén kezdek egyre jobba félni……………..
Gyermenek érzem magam
2009 május 13. | Szerző: friendlyheart
Gyermeknek érzem magam… 
Félek mindentől, óriási ez a világ, és nem tudom hol vagyok, ki vagyok és mit csinálok. gyermek vagyok, aki nem találja az anyukáját, és aki nem tudja kihez forduljon. Siró kisgyerek vagyok akit nem vesz föl senki, akit nem nyugtat meg senki. Senki nem vesz észre senki nem érti miért bögök folyton folyvást, mindenki egy két szót szól, aztán tovább megy, nem birja a sirásomat, van neki is gondja, miért foglalkozzon velem.
És én közben egyre jobban és jobban elveszek az óriási ember tömegben.. a nagy épületek és tájak messzeségeiben.. elveszek és egyre jobban félek. Félek a holnaptól ami megint ilyen lesz vagy még rosszabb, mert egyre messzebb kerülök attól ami tudok és ismerek. És egyre jobban félek attól, hogy elveszek egészen és bezáródik mögöttem az ajtó, nem lesz többé visszaút. gondolatok pörögnek át a kis buksimon.. de nem ad semmi vigasz egyik rosszabb, mint a másik.. Nem találom a plüsmacimat, nem kapom a helyemet, meleg könneimtől már sós az arcom.. és még mindig egyedül vagyok.
Egy idő után elmászok egy ágyhoz… belebújok a paplanba… és ölelem a párnát mintha valaki engem ölelne, összekucorodok, majd belealszom a sirásba, de elötte még kicsit nyöszörgök.
Mostmád egész csend van.. nem hallatszik a nyöszörgés sem, tiszta a nyugalom.. most olyan vagyok mint bármelyik más kisgyerek, angyalka vagyok.. alszom és álmodok, egy jobb és szebb holnapról, talán igazán kicsinyes dolgokról.. plüssmaciról, cukorról, csokiról, finom ölelésről.. gondtalanságról:)
Valami különleges
2009 május 13. | Szerző: friendlyheart
Avril Lavigne “Innocence”
Lyrics:
Waking up I see that everything is ok
The first time in my life and now it’s so great
Slowing down I look around and I am so amazed
I think about the little things that make life great
I wouldn’t change a thing about it
This is the best feeling
This innocence is brilliant, I hope that it will stay
This moment is perfect, please don’t go away, I need you now
And I’ll hold on to it, don’t you let it pass you by
I found a place so safe, not a single tear
The first time in my life and now it’s so clear
Feel calm I belong, I’m so happy here
It’s so strong and now I let myself be sincere
I wouldn’t change a thing about it
This is the best feeling
This innocence is brilliant, I hope that it will stay
This moment is perfect, please don’t go away, I need you now
And I’ll hold on to it, don’t you let it pass you by
It’s the state of bliss you think you’re dreaming
It’s the happiness inside that you’re feeling
It’s so beautiful it makes you wanna cry
It’s the state of bliss you think you’re dreaming
It’s the happiness inside that you’re feeling
It’s so beautiful it makes you wanna cry
It’s so beautiful it makes you want to cry
This innocence is brilliant, it makes you want to cry
This innocence is brilliance, please don’t go away
Cause I need you now
And I’ll hold on to it, don’t you let it pass you by
This innocence is brilliant, I hope that it will stay
This moment is perfect, please don’t go away, I need you now
And I’ll hold on to it, don’t you let it pass you by
Csak merengni
2009 május 10. | Szerző: friendlyheart
Sétálni egy emberrel teli utcán.. menni, barangolni különösebb cél nélkül. Csak sétálni a perc és a helyzet kedvéért.
Esetleg megállni a fagyis butik elött a parkban és közben azon tűnődni, merengni, hogy vajon az a 2 évest totyogó kislány miért is mosolyog annyira mikor ránézel. Tűnődni azon, hogy vajon mi is volt az amit legelőször az a fiatal szerelmes pár meglátott egymásban, elképzelni őket pár év múlva egy gyerkőc után rohangálva, még mindig ugyanazzal a mosollyal és szerelemmel egymás iránt. Tovább pillantani, meglátni azt ami oly sok szépséget ad ennek az életnek. Két kisöreget amint a parki kispadon ülve etetik a madarakat, s közben egymás kezét szorongatják, el nem engednék, legszivesebben soha sem. A két kéz, az a szoros kötelék.. elmesél egy egész történetet, a két öreg egész élettörténetét. Ebben a percben mát igazán az az érzés kelt rabjául, hogy igenis van értelme az életnek és igenis gyönörű a táj, csodálatos, hogy élünk.
Hiszen minden új nap egy csoda, minden perc egy különleges pillanat ,ha tudjuk értékelni azt. Mert a felkelő nap is varázslatos, mert milyen is lenne a világ nap nálkül?! Ha este fölnézünk az égre talán nem tűnik másnak , nem tűnik meseszerűnek, de ha jobban bele gondolunk, az ég ezernyi csillaga talán azt üzeni nekünk, hogy mindegy mi történik nem vagyunk egyedül.
Ha sikerül minden nap csodáját és új lehetőségét megtalaálni, már fél úton vagyunk a gyógyulás felé. Már fél úton vagyunk ahoz az elrejtett helyhez melyen a legszebb ajándékot kaphatjuk az élettől a BOLDOGSÁGOT.
Egyetlen nap sem olyan, mint a másik,
mert mindegyik tartogat egy csodát,
egy mágikus pillanatot,
amikor az univerzum összeomlik,
és új csillagok születnek.-
Paulo Coelho – A piedra folyó partján ültem és sirtam
Ki és mi?
2009 május 10. | Szerző: friendlyheart
Igen, ez az élet. Mindig tőlünk függ minden egy bizonyos mértékig.
De néha bármennyire is próbálunk menekülni a világból ami nem megfelelő, bármennyire is próbálunk fennebb mászni.. azok akik fölül vannak mindig visszanyomnak és gyakran még az is sikerül nekik, hogy lejjebb nyomjanak, mint amilyen mélyen voltunk.
Hiába próbálunk kis önbizalmat meriteni, tuszkolni magunkba .. azok akiknek bőven van belőle gyakran ajándékoznak meg a nem vagy elég jó érzéssel. És mire is lenne jobb szüksége egy gyenge önbizalmú embernek , mint arra, hogy teljesen a földbe döngessék, még használhatatlanabbnak , semmire kellőbbnek érezze magát.
S gyakran jelenik meg lelki szemeink elött, hogy vajon ki és mit tesz értünk esetleg ellenünk. Miért is van az, hogy szétnézünk és semmi egyebet sem látunk csak, hogy egyedül vagyunk és küzdünk. Talán ez a legjobb eset , mert még mindig jobb olyan magányosnak lenni akinek nincsenek barátai, mint olyan magányosnak lenni aki körül van véve emberekkel. Nincs is annál szörnyübb, minthogy igazat adjunk annak az idézetnek § az embert nem ellenségei, hanem barátai itélik magányra§.
A világ 6 billio embere közül ha mindenki kicsit foglalkozna azzal aki a legközelebb van hozzá, nem lennénk magányosak, nem lennénk depressziósak, nem lennénk kis önbizalmuak és nem lennénk öngyilkosak annyian. A kulcs a szeretet és a törődés. Nem kell megvennünk a körülöttünk lévőknek a fél világot, autót, lakást , ékszert stb.t. Csak annyit kell tennünk, hogy másképp nézünk a mellettünk elvőkre, és amikor azt kérdezzük hogy vagy? , nem egy diplomatikus jól köszönom választ várunk, hanem egy öszinte, tiszta vallomást arról, hogy is van valójában az a személy.
Fájdalom szépsége
2009 május 2. | Szerző: friendlyheart
Fádalom szépségei, idilli környezet, idilli helyet.
Meleg, sós, igazgyöngy alakú kis könnycseppek gurulnak le egyenkét az arcomon. Mint amikor a nyári zápo kopog az ereszen úgy pattannak le a könnycseppek a padlóra. Majd mint a nagy tócsák szétfolynak, majd reggelre fölszáradnak.
Gurulnak… és velük együtt gurulnak az apró kövecskék a szivről. Lassan ahogy a tócsák egyre jobban nőnek és egy áradni készülő patakot utánoznak már egészen hozzászokunk a látványhoz. pontosan olyan érzese van az embernek, mint amikor már nincsen amit tenni, megkell vátrni amig eláll az eső. Igen ám de ami nagyon különbözik az az, hogy most nincsen ernyönk. És választhatunk a szálmalomharc és a belenyugvás között. Miután többször tapasztaljuk a fájdalom szépségének a jelenlétét, már rájövünk, hogy a szélmalomharc, mint mindig teljesen fölösleges. Igy kénytelenek vagyunk a belenyugvást választani. Ilyenkor koválygunk lelkünk üres és sötét utcáin várva, mig kisüt a napsugár újra, vagy amig találunk egy csendes kis zúgot ahol meghuzhatjuk magunkat.
Az eső cseppek lassan hulnak tovább, mát egészen nedves az arcunk, sós iz kiséri lelkünk eső cseppjeit.
Tovább vándorolunk, nézzük az élettelen utcékat, bepillantunk egy egy családi viszályt mutató ablakon, elsétálunk egy üres lakás mellett, tovább lépünk és elbeszálgetünk a fájdalom királlyal a magánnyal. Az eső bódorit, ma már nincsen erőnk segiteni rajta. csak kullogunk körös körül, és közben észre vesszük, hogy árnékszerűen követ a király. leülünk, elfáradtunk, az eső kezd kissé csillapodni, egészen más , mint amikor az ablakokon néztünk be, akkor fölerősödött., most meg csitul.
Ahogy az eső csitul, lassan a lélek ajtai is kezdnek becsukódni, keznek a lélek magányos lakói nyugovóra térni. Az arcunk is szárad már. A könycseppek már a párnára hulnak.
Csend van és béke, minden olyan nyugodt. Békés.. szép, lassan álomra hajtjuk a fejünket.. és talán álomországban kisüt majd a nap, és még az arcunkról is fölszáritja az esőcseppeket, mit a lélek országa rán hordott.
Most nyugalom van bent… legalábbis csend.. és ez szép, gyönyörűséges.
Miért?
2009 május 2. | Szerző: friendlyheart
Igaz, nem vagyunk egyformák. De vajon igazán annyira különbözünk, hogy ami nekem oly messze van, az neked annyira természetes?
Miért fáj annyira ha mosolyt kiván a világ töllem? Hiszen ahoz jóval kevesebb izmot kell megmozgatni, és sokkal szebb az ember mosollyal. Semmi nem kéne nehéz legyen benne, annyira természetes kéne legyen, mint az, hogy tudunk beszélni. De mégis tépássza a lelkedet, mikor valaki azt mondja, kicsit mosolyogj már. Nem fizikai fájdalmat érzel , hanem lelki fájdalmat, egy olyan erős érzést mely melybe üt és pár percig, úgy érzed a világ forog veled, nem kapsz levegőt és nem tudom , hogy még lábon maradsz-e a következő percben. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatol a fájdalom. Nem látsz kiútat, pedi keresed, minden erőddel azon vagy, hogy végre megtaláld. De ahogy egyre messze indulsz a keresés ösvényén annál sötétebb lesz és elveszel saját magadban.
És félsz, félsz kimondani, félsz megmutatni, mert mások nem értik , hogyan és miért érzel igy. Nincsen aki lássa, hallja, értse miért is olyan fontos neked. Mitől is fáj annyira. Egy szellem vagy aki a tükörben látszik. Nem látnak át rajtad, rosszabb egyáltalán nem látnak, és aki kicsit is érzi jelenlétedet, az vagy túl elfoglalt, vagy től messze van ahoz, hogy megfogja a kezed és visszarántson.
S igy, örzöd saját magad .. s azon elmélkedsz, hogy vajon veled van a baj? , vagz esetleg hibás vagy, rossz széria. Nézed, hogy másnak mennyire könnyű az élet, mennyire egyszerű minden. Nekük sem a mosoly sem a nevetés, sem a megértés, sem a kapcsolat fönttartás nem nehéz, ők nincsenek egyedül.
Magányra vagyunk itélve, vagy valami nincsen rendben bennünk, hogy ennyire nem passzolunk a világba? És ha igy van miért?
S ha arra vagyunk itélve akkor talán nem a mi hibánk. Hisz az ember barátai itélik magányra, nem az ellenségei. Ők nem értik meg, ők nem látják lassan teljesen eltűnő szellemét.
Lágyan a sors ellen
2010 február 17. | Szerző: friendlyheart
Bárcsak olyan könnyű lenne minden, mint ahogyan elképzeljük. Bárcsak úgy működne minden, ahogy azt megállmodjuk.
Néha úgy érzed, hogy valami visszatart attól, hogy az életet csodaként éld meg. Hogy is ne lenne igy, ha csak fél csodának tartanád akkor is sokkal többet mosolyognál. De mivel egy bizonyos erő visszahúz a földre, vissza a realitás világába ezért az álmaid hamar elszállnak, erőd lankad, kitartásod elcsappong. S mire vissza pillantasz már tova is szálltak. Tudod, hogy tőled függ boldogságod mértéke, s mégis valami folytonosan visszaránt. Olyan ez, mint a gravitáció, az is mindig vonz a Földhöz, ez csak kicsit más. Ez a lelked gravitációja, a gondolataid reallitása, az érzelmeid megkötője.
Olyan szürke körülötted minden. Aminek szine van az is fakó, mintha mindent egy nagy tejüvegen keresztűl bámulnál. Lassan haladsz. Biztos és mégis kétes léptekkel előfele. Mintha nem is élnél. Csak kóvályogsz az élet ködös, utcáin. Meleg tikkasztó por csavarja az orrodat, úgy érzed megfullaszt.
Talán ebben a mocsokban maradsz életed végéig. Ebben a hihetetlen emberi világnézetben, mely az emeberi tiszta és illúzioszerű szines világot teljes egésszében fölemészti. Ez rémes és megijeszt. Valahányszor erre gondolsz föláll a szőr a hátadon, elborzongz és furcsa érzés kerit uralmába, kovályog tőle a gyomrod.
Azért , mint mindneki más te is vagysz ki a porból. Friss és üde levegő után kapkodsz. Feljebb és feljebb emeled a kezeid, hogy hátha eléred ennek a por és mocsok tömegnek a tetejét ahol védő és segitő kezek nyulnak elfáradt és vékony kezed után.
Vágysz arra, hogy a felhökön járj. Arra törekszel, hogy megérintsd a szivárványt..akármennyire is keveset virit az égen táncolni akarsz rajta, felhőtlen, nyugodt és ártatlan boldogsággal. Minden szinét magadnak akarod.
Egészen közel akarsz hajolni a Naphoz, érezni a melegét amint arcodat cirogatja, s behúnyni a szemed mert vakitó fénye szemedbe csillan.
Elbűjsz az öreg és barátságos Hold mögé. Árnyék nélkül rohangálnál. Bújócskáznál a csillagokkal reggelig. S kibabrálnál a lágy szellővel. Hintáznál a különféle áramlatok karján. Szembe fordúlnál a zord viharral s megtéritenéd.
Libbennél egyik madár szárnyáról a másikra. Élveznéd a harmóniát s elmerülnél gondtalan érzéseig világába.
Friss esőcseppben megmosnád arcodat, s a világ képét tűkörként használnád. Először életedben nem foglalkoztatna az, hogy mit mond más. meglennél elégedve azzal aki vagy, mert igazán te lennél. Felszabadúlt és boldog.
Melléd szegődne a Barátság, Szeretet, Szerelem, a Jó tettek, a Boldogság, az Élet s többé nem lennél sem magányos, sem számkivetett. Egy lennél újdonsült társaiddal s a port elfelejtenéd örökre.
Te is nyújtanád le a kezed s várnád mikor segithetsz föl valakit a proból
Oldal ajánlása emailben
X