Mi van belül és mi van kivül?

2009 április 30. | Szerző: friendlyheart

Olyan sok vagyok belöl és olyan kevés kivül. Minden más. Mintha két külön ember lennék. S úgy érzem ez a két ember teljesen egymás ellen van. Nincsen bennük sok közös csak a külsőségek.
Sokszor fölteszem a kérdést vajon ki vagyok én? A kettő között ? A belső, a külső?
Tudom, hgy annak ellenére sosem mutattam, egészen más van ott belül. És annyira szeretném azt mutatni. De nem lehet, elfojtja a világ, a társadalom, az elvárások. Hiszen ha más vagy, mint a többiek akkor abban a pillanatban rossz vagy. De , hogy ‘megkönnyitsék’ sorsodat kitalálták, hgy nagsyerűen fölvehetsz egy hétköznapi szerepet, boldogan elbújhatsz mögé, aztan a többi, ami még ki kivánkozik vagy kap esélyt vagy nem.
Rengetegszer észem, hogy valami motoszkál ott belül. Ezt is megmutatnám, azt is szeretném ha látnák, de sajnos a társadalom jó tanár volt. Nem merem letteni az álruhát. És közben eszembe jut, hogy csak egy bábú vagyok és a szállak melyek vezetnek nem az én kezemben vannak… nem láthatom, nem érezhetem őket.
S ilyen nehéz  körülmények közt, ha valahogy mégis magunká vállunk, gyakran járunk úgy, hogy csalódás ér. Bátrak lettünk, megnyiltunk és a hideg világ fagyasztó lehelletét találjuk. Mert olyan sok hallgató van. Ami persze nagyszerű, mert ők bár egy bizonyos fokig törödnek. De a sok hallgatónak csak egy nagyon kis része érti meg, hogy igazán mirűl beszélsz, és miért fontos neked valami.
Vajon a kis ország oly messze van, hogy senki sem találja kapuját? És vajon annyira nagynak bizonyul belépés után, hogy nem lehet megismeri jóformán egy kissebb részét sem. Vajon a legnagyobb barangoló sem tudja bejárni minden egyes kis zúgát? Vajon még a lekitartóbb felfedező sem képes megérteni tájait és embereit?  Talán még több ablak és ajtó nyilna ki rajta ha végre többen jönnének be. Kis világom, bárcsak nyitottabb lenne az ajtód.
Talán ha elindulnánk azon az úton ami elvezet a zárkózott ajtóktól, a megértő szerepig.
Ez most talán kicsit túl zavarosra sikerült. De én vagyok 😀

Festeni

2009 április 29. | Szerző: friendlyheart

 Béke, nyugalom. A mai világban oly ritkán látni. Fő szimbóluma az embernek a szaladás, a rohanás, ez elintézni, azt megcsinálni. És káosz, minden a feje tetejére áll, nincsen idönk senkire és semmire.

De néha igazán szánhatunk egy kis időt festésre. Rajzoljunk egy csodálatos képet a szivűnkbe. Oda abba az elrejtett kis helyre ahová csak a jó dolgok jutnak el. Ragadjuk meg az életet és kicsit méllyüljünk bele a szép és a jó keresésébe. Pár igazi nyugodt, csendes perc után már minden sokkal szebb és jobb.

Kiülni a teraszra, kibámúlni a párkány fölött. Olyan , mint egy elfecsérelt perc. Egy perc mely melmegy és két nap múlva már nem is emlékszünk rá. De ez csak tőlünk függ. Ha megragadjuk a pillanatot és leülünk rajzolni, festhetünk egy nagyszerű képet a vidám tavaszi napsugárról. A kis huncut zöld levelekről. És ez a festmény életünk tükre maradhat. Ott bent élhet és bármikor előjöhet.

Hiszen mágikus , csodás képekkel van tele az élet, és minél több van ott bent, annál szebb és gazdagabb kivül.

szárnyak

2009 április 22. | Szerző: friendlyheart

Kinézek az ablakon, kitörlöm könnyeimet, és megyek, egyre közelebb és egy percre behunyom a szemem.

 Repülök, felhőről felhőre, kissebb nagyobb bárányfelhők, dúsak, puhák és barátságosak. Szállok, és minden olyan mesés, olyan csodás. Minden nyugott, semmi sem zavar, semmi sem túl nagy, nem túl kicsi, nem túl hangos, nem túl halk, nem túl fakó, nem túl szines. Egyetlen szó van rá, tökéletes.

Kedves dallam vezet, új és tiszta utat mutat. Valami furcsa, ez a csend, ez a nyugodtsád. Az öröm, a sok mosoly , oly eltérő attól amit eddig észleltem. Itt végre magam lehetek, kis virágok finom illatot sugallnak, kis méhecskék zizegnek. És igen ebben a pillanatban fölkap egy pillangó és újra repülök, olyan gyorsan ahogyan eddig még soha, úgy mintha nem lenne sem ég sem föld. Nem lenne semmi, csak a pillangó szárnya, mely elvisz, elvisz és minál messzebb vagyok annál jobbat és szebbet kinál. 

Furcsa, valami ami oly távolinak bizonyul most egy karnyújtásnyira van, egy lépésre. Csak egy szempillantás az egész és jön a pillangó, fölkap, repit, lassú és gyors szelek szárnyán szállok. Repülök, boldog vagyok. Minden más, itt vére más vagyok, végre az aki akarok.

De ez mind pár mésodperc. Hiszem álmodozni lehet,…éber álmot láttam s felejtettem, még ha pár perc is az egész.. nagyon mesés, varázslatos. Nincsen ami abban a pillanatban megzavarhatná merengésem.

S kinézek az ablakon és már besötétedett. Minden visszakerült a régi kerékvágásba és szemem újra megtelik könnyel, de talán még remélek és újra álmodok.

Naplemente

2009 április 20. | Szerző: friendlyheart

 Nyitott szemmel figyelem, hogy a napfény hogyan hatol át a függönyön, kecses és nyugtató, mégis fölkavar. Ahányszor csak kinézek az ablakon s ahányszor csak elerülök a lemenő napban a pirosas , narancssárgás égbol mintha körbeölelne.

Gyönyörű és mégis fájdalmas. S a fájdalom nem szűkűl, csak egyre terjed.. és feszit.. és minden gyönyőrű ,egyedi naplemente , azok a ponpás sugarak a diszbe borul égen, mindig ugyanúgy hatnak rám. 

Ido

2009 április 20. | Szerző: friendlyheart